Főoldal

2010. november 30., kedd

Sajnos!!!

1918. december 1-én Gyulafehérvárott kimondják Erdély egyesülését Romániával

1990. július 31-én a román képviselőház egyhangúlag megszavazta azt a törvényt, amelynek értelmében az ország nemzeti ünnepe ismét december 1-je, a polgári Románia kikiáltásának napja. A Gyulafehérvárott 1918. december 1-jén elfogadott határozatnak kettős szerepe volt: egyrészt kimondta Románia és Erdély egyesülését, másrészt pedig megvetette a polgári demokratikus Románia alapjait. A mai Románia területén az i.e. I. évezredben különböző trák népcsoportok (dákok, géták), az erdélyi részen az i. e. IV. században kelta törzsek telepedtek meg. Első virágkorát Burebista dák király (i.e. 60-45), második virágzását Decebal (i.sz. 86-106) uralkodása alatt élte. 106-ban Traianus római császár a terület nagy részét meghódította és Dacia néven római provinciává szervezte. A rómaiak 271-ben kiürítették Daciát, ezután gótok, majd hunok és gepidák uralták a területet. Ez utóbbiak hatalmát 567-ben az avar-longobárd szövetség döntötte meg, s a IX. század elejéig a hajdani Dacia nagy része az Avar Kaganátushoz, az Al-Duna vidéke a VII. század végétől a Dunai Bolgár Kánsághoz tartozott. Erdélyt a IX-X. században meghódították a magyarok, a Dunától délre pedig megjelentek az akkor még vlachoknak nevezett románok ősei. Az első román államalakulatok, a Havasalföldi és a Moldvai fejedelemségek a XIII-XIV. században jöttek létre. Rövid ideig tartó önállóságukat hosszan tartó török uralom követte. Az 1859-ben létrejött Havasalföld és Moldva Egyesült Fejedelemsége 1861 decemberében felvette a Románia nevet. 1878-ban elnyerte teljes függetlenségét, 1881-1947 között királyság volt. 1918. december 1-jén Gyulafehérvárott kimondták Románia és Erdély egyesülését. Az ország területe hivatalosan 1920-ban a Magyarországtól elcsatolt Erdéllyel bővült. 1947 decemberében az uralkodó, Mihály király lemondatása után kikiáltották a Népköztársaságot, amely 1965-ben a Szocialista Köztársaság nevet vette fel. Az ország élén 1967-től 1989 decemberi kivégzéséig Nicolae Ceausescu kommunista pártvezér állt, aki sztálinista diktatúrát honosított meg. Az ország neve 1989. december 29-től Román Köztársaság, majd Románia lett.

2010. november 28., vasárnap

Magellan 490 éve elsőként érte el a Csendes-óceánt

1519. szeptember 20-án a portugál származású Ferdinand Magellan (Fernao de Magalhaes) spanyol korona zászlaja alatt elindult arra a Föld körüli útjára, ahonnan ő maga már nem térhetett vissza. Halhatatlanságáról azonban többek között a róla elnevezett Magellán-szoros gondoskodik.

Magellánnak a kezdeti nehézségek után még több problémával kellett szembenéznie. A hajókón a hosszú, nehéz út során gyakoriak voltak a zendülések, melyeket néha csak a felbújtók megöletésével tudott megfékezni, valamint csak kemény küzdelmek után találták meg azt a csendes-óceáni átjárót, amelyet ma Magellán-szorosként emlegetünk.

Előbb a Santa Cruz folyó torkolatáig hajózott el, majd továbbhaladt dél felé, s október 21-én, a Vírgenes-fok megkerülésével, a déli szélesség 52° 50'-énél bejutott a keresett átjáróba, amelyet később róla neveztek el Magellán-szorosnak.1520. november 28-ánTrinidad, a Concepción és a Victoria kiért a „Déli-tenger”, azaz a Csendes-óceán nyílt vizére. A rákövetkező, szélcsendtől hátráltatott átkelés miatt nevezte el így Magellán. A három hajót eleinte a Perui-áramlás három hajó, a sodorta, majd szinte csak aparancsnok vasakarata hajtotta tovább. A szomjúságtól és skorbuttól gyötört, előbb patkányrágta kétszersültön tengődő, majd kínjában bőrt rágó legénység végül átjutott a Csendes-óceán túloldalára.

(A Magellán-szorosnak eredetileg Mindenszentek-szoros volt a neve, később a spanyol király adta neki mai nevét, a híres hajós tiszteletérte.

2010. november 27., szombat

1308. november 27.

Ezen a napon a pesti domonkos kolostornál tartott gyűlés királlyá választja Károly Róbertet!

A Szentszék nevében érkező Gentilis bíboros a kékesi megállapodás (november 10) után az ország teljes vezetőrétegét I. Károly mellé kívánta állítani. Ezért gyűlést hívott össze, amelyen főpapok, bárók és más nemesek képviseltették magukat. A megbeszélésekre a domonkos kolostorban került sor. Személyesen Csák Máté nem vett részt, de követek útján képviseltette magát. Gentilis ünnepi beszédet mondott, melyben az ország szent királyaira, és béke utáni vágy fontosságára hivatkozott. Kiemelte, hogy Károly Magyarországi Mária (V. István király leánya) ágából származott, és jogosan formál igényt a magyar trónra. A gyűlés végén `egyenként és külön külön` hűséget fogadtak Károly Róbertnek. Ennek végén a királyt kezükkel feltartva a magasba emelték, és Te Deum-ot énekeltek. Ekkor még úgy látszott, hogy Gentilis tevékenységével sikeresen forrasztotta egységbe a nagy hatalmú urakat.

Elindult!!!

Barkován Tanár Úr, Szemán Tanár Úr és Jómagam szerkesztésében elindult a GépészLabor, mint a Gépészeti Szakközépiskola tudományos blogja, amelynek társoldalaként immáron elérhető a Töri-Föci Blog is. Mindenkit szeretettel várunk, akit érdekel a Történelem és a Földrajz tudományának rejtelme. Reméljük, hogy az itt olvasható információk, hírek segítséget nyújtanak úgy a tanulásban, mint a tudásszomj csillapításában! Jó olvasgatást és ehhez kellemes szórakozást kívánunk!

2010. november 22., hétfő

Első bejegyzés

Kedves látogató!

Ez a blog azon tanulók számára jött létre, akik történelem, illetve földrajz tudásszomjukat tanórán kívül is csillapítani szeretnék. Mindenkinek jó tanulást, olvasgatást kívánunk...
                                                                                                            ... a blog szerkesztői.