Főoldal

2010. december 13., hétfő

Magyarország legnagyobb barlangi tavait fedezték fel Tapolcán

2010. november 26-án két újabb barlangi tavat fedeztek fel Tapolcán. Átmérőjük 23, illetve 30 méter, így jelenleg ezek Magyarország legnagyobb vízfelülettel rendelkező barlangi tavai.

Az újonnan felfedezett barlangtermekben a tavak mellett gyönyörű ásványkiválások is vannak. A felfedezésünk a 2002 óta kutatott Berger Károly-barlangban történt.

Még a tavasz folyamán sikerült itt egy alsó járatszintet felfedezni, melynek hossza becslésünk szerint el
éri az 1500 métert, de még korántsem értünk a végére. November végén egy bejárás során két egymás melletti termet találtunk, melyek alján több méter mély tavak vannak. Ezek átmérője 23, illetve 30 méter" - mondta Szilaj Rezső, a tavakat felfedező csoport vezetője.

A felfedezésről a helyi Napló számol
be részletesen, térkép és képek kíséretében. Eszerint az 1986 óta tevékenykedő Tapolcai Plecotus Barlangkutató Csoport 2002-ben kezdte el a 13,7 millió éves, egykori sekély tengerben lerakódott szarmata mészkőben kialakult barlang feltárását. Az üregrendszert Berger Károlyról, a 20. század első felében a tapolcai barlangok felméréséért, hasznosításért oly sokat tett idegenvezető-banktisztviselőről nevezték el. Az üregekbe csupán egy 12 méter mély kúton keresztül lehet bejutni, odalenn a testesebbek számára átjárhatatlan föld alatt hasadékok, kisebb termek, még mélyebbre ereszkedő kürtők, repedések során át egy többszintű járatrendszert fedezett fel a Szilaj Rezső vezette csoport.

"A barlang képződményei is rendkívül értékesek, a cseppkőszerű borsókőoszlopokaz úgynevezett logomitok például csak a nagyhar
sányi és a beremendi barlangokból voltak ismertek eddig tudomásom szerint" - mondta Szilaj.